Belső fókusz és reziliencia: avagy mit tanulhatunk a növényektől?

Nagyon szeretem a növényeket. Összesen nagyjából 100 szobanövény gazdája/gondozója vagyok, jelentős részük „mentett növény” (Ez azt jelenti, hogy valaki által utcára tett, vagy elajándékozott, általában viharvert, csúnyácskább növény. Ezek a hányatott sorsú növények „örökbefogadva”, igényeiknek megfelelően gondozva, burjánzó, egészséges szobanövényekké válnak.)

Hogy miért nem az egészséges, (kevéssé traumatizált) növényeket részesítem előnyben? Mert ezek a picit sérültebb, eleinte sokszor csúnyácskább növények folyamatosan tanítanak engem. Tanítanak lassulásra, türelemre, hangolódásra, és néha elengedésre is. Megújulásukkal, „élni akarásukkal” újra és újra megmutatják nekem az újrakezdés, folyamatos változás és élni akarás erejét, a reziliencia csodáját. Hogy mi az a reziliencia?

„A reziliencia általános értelemben rugalmas ellenállási képesség, azaz valamely rendszernek – legyen az egy egyén, egy szervezet, egy ökoszisztéma– azon reaktív képessége, hogy erőteljes, meg-megújuló, vagy akár sokkszerű külső hatásokhoz sikeresen adaptálódjék.” (Wikipédia)

Pszichológiai értelemben a reziliencia azt a képességet jelöli, hogy az ember rendelkezik egyfajta öngyógyító, önmegújító képességgel, ami által még trauma (testi-lelki szenvedés) után is vissza tudja nyerni eredeti állapotát. Röviden egyfajta pszichés alkalmazkodóképesség, rugalmasság, ami biztosítja, hogy adaptálódjunk új helyzetekhez, ezáltal biztosítja túlélésünket, tovább fejlődésünket.

A növényekbe kódolt reziliencia, élni akarás, rugalmasság folyamatosan emlékeztet rá, hogy „Az élet él és élni akar.” (Ady Endre) Emlékeztet arra, hogy ezek az erők- mint az élővilág minden lényében- bennünk is ott vannak. Mindenkiben. Egész egyszerűen néha mintha elfeledkeznénk, vagy lekapcsolódnánk ezekről az ön-regeneráló képességekről.

Lenyűgöz a növények sokszínűsége. Különböző forma-és színvilágok, különböző hőmérséklet-fény és pára igények. Egyszerűen minden növény más és más, és minden növény mástól lesz „boldog”, elégedett. Minden növénynek más körülmény segít, hogy egyensúlyban maradjon és növekedni tudjon. Az a környezet, amiben az egyik boldogan növekszik és fejlődik, a másikat fonnyadásra, esetleg pusztulásra ítéli. És ez nálunk, embereknél is hasonlóképpen működik. Sokfélék vagyunk, sokféle fizikai és érzelmi igénnyel. És ránk is igaz, hogy nincs általános tipp, tuti recept, mindenkinek működő megoldás. Lehet segítséget kérni, de mindenkinek önmagának kell visszatalálnia ahhoz a belső hanghoz, ami vezeti őt a saját kibontakozása útján. Csak ő tudja ezt a hangot meghallani, és kialakítani azt a kapcsolatot önmagával, amire vágyik, megtalálni azt az életformát, azokat a körülményeket, amiben ő a leginkább fejlődni, kibontakozni, virágozni tud.

Belső fókusz alatt értem, amikor tudatosan és szándékosan kapcsolódunk önmagunkkal. Figyelünk belső világunkra, testünk-lelkünk jelzéseire, igényeire. Hiszen belső hangunk folyamatosan jelez, jelen van minden percben, csak igen könnyű elvonni róla a fókuszunkat és a külvilág ingereire helyezni azt.

A növény-metaforánál maradva: egy növény nem kezdi el elemezni, vajon utálja-e őt az élet, amiért egy sötét sarokba került, hanem egyszerűen elkezdi a leveleit a fény felé fordítani. Nem mondja magának, hogyha a fény felé fordul, önző lenne. Nem gondolkodik azon, vajon a növény társak mit fognak gondolni róla, ha a sötét sarok helyett a fényt választja.

Mi segíthet tehát visszakapcsolódni saját belső világunkhoz? Hogyan segíthetünk magunknak a reziliencia növelésében, a „pszichológiai immunrendszerünk” erősítésében, belső fókuszunk megerősítésével? Erre szeretnék- a teljesség igénye nélkül- néhány ötletet, technikát bemutatni, hogy ki tudd választani azokat, amelyek számodra ideálisak lehetnek.

Lassulás, elcsendesülés, én-idő

Talán az első lépés, ahhoz, hogy kapcsolódjunk önmagunkkal, ha tudatosan teret és időt teremtünk arra, hogy a kapcsolódás megtörténjen. Nem viccelek! Tudatos „önvizsgálati idő”. Amikor ez az egyetlen dolog van a fókuszodban: “Mi van bennem most?  Milyen érzések, gondolatok vannak itt velem? Hogy vagyok? Mit érzek a testemben? Mi hozta ezt létre? Mit tehetek magamért, hogy könnyebb legyen?”

Sokszor tapasztalom klienseimnél, hogy mikor megkérdezem tőlük „Mire lenne szükséged ahhoz, hogy ez a helyzet kicsit könnyebb legyen?”, egyszerűen meglepődnek és azt mondják: „Fogalmam sincs. Anyám azt akarja, hogy… a bartánőm meg azt, hogy…”

Sajnos a folyamatos kifele, külvilágra, elvárásokra való odafigyelés mintha lekapcsolna bennünket belső igényeink, szükségleteink vagy vágyaink figyeléséről. Tapasztalataim szerint, ha naponta csak negyed órát rászánunk arra, hogy elcsendesedjünk, egyedül legyünk, megteremtünk magunknak egy biztonságos védett teret, ahol senki sem fog megzavarni és ezt a negyed órát őszinte befele figyelésre/ vagy őszinte (de nem kritizáló) belső beszélgetésre szánjuk, óriási lépést teszünk önmagunk, jóllétünk felé. Érdemes kipróbálni.

Érzelemszabályozás, érzelmi tudatosság

Az érzelemszabályozás kifejezés azt a képességünket jelöli, hogy ugyan nem tudjuk befolyásolni, milyen érzéseket élünk át, azt viszont igen, hogy mit kezdünk ezekkel az érzésekkel, hogyan viselkedünk?

Az érzelmileg tudatos ember megéli az érzelmet, de egyúttal tudatosítja, címkézi, mit él át (mind pozitív, mind negatív érzelem esetében), gyakran még az érzelem gyökerét, kiváltóját is azonosítja. Tudatosítja, hogy annak ellenére, hogy intenzíven megél egy érzést, ő nem azonos ezzel az érzéssel, hiszen az érzelmek jönnek-mennek, nem állandók. Ezáltal csökkenni tud a negatív érzések súlya, vagyis nem tudnak eluralkodni a hangulatunkon és nem ez irányítja viselkedésünket, nem aktivizálja be az „üss vagy fuss” reakciót.

Az érzelemszabályozás nem elfojtás, sőt! A megfelelő érzelemszabályozás segít abban, hogy a sok „lenyelt” érzelem ne halmozódjon fel, ne robbanjon ki belőlünk. Igaz, nem mindig dönthetünk arról, milyen érzelmek jelennek meg bennünk, arról viszont dönthetünk, mit kezdünk a megjelenő érzelmekkel. A tudatos érzelemszabályozás által közelebb kerülhetünk magunkhoz, igényeinkhez, érzéseinkhez, nagyobb kontrollt élhetünk meg általa. Megtanulhatunk tudatosan megnyugodni, megtanulhatjuk, hogyan tudjuk megnyugtatni, magunkat. Felelősséget vállalunk viselkedésünkért.

A jelenben maradni

Olyan sokat halljuk ezt a szinte már közhelyessé váló frázist: Maradj a jelenben! De mit is jelent ez valójában, és miért annyira hasznos?

Meglepő, milyen sok időt töltünk a múlton rágódva vagy az elképzelt jövőn szorongva, vagy a külvilág ingereit (helyzeteket, embereket, stb.) kritizálva. Annyira sokat, hogy szinte nem marad időnk a jelenben lenni, valójában megélni a jelen szépségeit (vagy akár kihívásait). Sokszor mintha kényszeresen ingereket keresnénk, és generálnánk, ami elvonja a figyelmet a jelenről, máshova visz gondolatban, agyban (pl. Ebéd közben párhuzamosan három emberrel csetelve valójában mennyire tudsz figyelni az éppen fogyasztott étel ízeire?).

Jelenben lenni azt jelenti, hogy testben és lélekben ott vagyok az adott helyzetben vagy adott tevékenységben. Figyelek magamra: érzéseimre, testi érzeteimre, gondolataimra, és figyelek a másikra is (ha nem egyedül vagyok). Figyelek a külvilág ingereire, a fényekre, illatokra, hőmérsékletre, tudatosítom, hogyan hat ez rám. Bármilyen érzés jelenik meg, egyszerűen tudatosítom és elfogadom: most ez van bennem és ez rendben van. A tudatos jelenlét haladó szintjén már egyre inkább megpróbálok úgy jelen lenni, hogy ne mondjak ítéletet, diagnózist, mi jó, mi nem jó, ki ostoba, ki nem ostoba, egyszerűen befelé figyelek, kapcsolódom azzal, ami belül van. Gyakran ilyenkor megtapasztalhatjuk, hogy ez a fajta jelenlét segít abban is, hogy önmagunkkal kapcsolatban is egyre toleránsabbak, türelmesebbek legyünk és egyre kevésbé gyakoroljuk az önkritizálás, önostorozás művészetét.

Összegezve tehát számtalan lehetőségünk és eszközünk van a belső fókusz kialakítására és erősítésére. Ez az út mindenkinél egyéni, és senki más nem léphet erre az útra helyettünk.  Ezek a kis fogódzkodók talán segíthetnek Neked elindulni ezen az izgalmas és mindenképpen transzformatív erejű belső úton. Jó utat kívánok!

 

Szóljon hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük